A fafaragás egyidős az emberiséggel. A fémek, és fémeszközök megjelenése előtt keményebb kőzetekkel és csontokkal megmunkálták a fákat. Leginkább a pásztorok fejlesztették tökélyre ezt a művészetet. Nekik az alapanyag rendelkezésre állott, és idejük is lévén egész tetszetős pásztorbotokat, ivó-evő edényeket, használati eszközöket, kulacsokat, sótartókat készítettek és díszítettek.
Persze nem csak a fát ismerték és használták, mint alapanyag. Csontokat, agancsokat, és a szarut is nagy előszeretettel díszítették. Székelyföldön a mai napig nagy hagyománya van a fa szeretetének és a fából készült használati tárgyak készítésének. Székelykapuk, kopjafák, bútorok, lámpák, gyertyatartók és még felsorolni is sok lenne, mennyi mindent faragnak. Napjainkban is az érettségiző diákok kis faragott kopjafára akasztott, hímezett tarisznyával indulnak a ballagásra.
A múlt században ritka volt az olyan vőlegény jelölt, aki egy sulykot ne faragott, ajándékozott volna menyasszonyának. A katonaságnál is borotva tartókat, vagy a katonaládákat díszítették különböző faragási technikákkal. A Székelykapuk, kopjafák kiforrott szimbólumrendszerrel rendelkeznek.
